Szabadok akarunk lenni!
Szabadoknak kell lennünk!
Az egyik legértékesebb, a szívünknek még az aranynál is drágább, a legmélyebb
húrokat pengető szó, amit ismerek…
…az a SZABADSÁG!
Ez az egyik legmélyebb vágyunk. Ez az, ami tudatosan vagy tudat alatt hajt és
űz bennünket. Ez az a sóvárgás, a szabadság iránti vágyunk, ami újra meg újra
tettekre, ha kell, küzdelemre, harcra sarkall minket.
Ezért akarunk pénzt és sikert. Ezért fontos a befolyás, a hatalom. Ezért harcolunk,
ezért küzdünk.
S a világ, amelyben élünk, jól tudja ezt.
A világ tudta, hogy szabadságra vágyunk, hát üzletet kínált nekünk. Szabadságot
ígért, de cserébe elkérte a munkánkat, a teljesítményünket,
az időnket, és még többet is… A világ megszabta a feltételeit, és mi
elfogadtuk azokat.
Azt mondta, hogy ha szolgáljuk őt néhány évig, akkor szabadok leszünk! Azt
mondta, hogy ha belehúzunk, hamarabb szabadok lehetünk! Azt mondta, hogy
csak még egy kis erőfeszítés, és elérjük, amit szeretnénk.
Ön elérte?
A baj az, hogy a világnak igazából nem érdeke szabadon engedni
bennünket! Szüksége van a munkánkra, szüksége van a rabszolgáira, szüksége
van Önre! Nem szívesen engedné el… Így hát azt mondja, hogy „Már nincs
sok hátra! Még egy kis erőfeszítés, még egy kis igyekezet, és SZABAD leszel!”
Ezt mondja egészen addig, amíg elhisszük, aztán egyszer csak változtat a
hangján, és azt mondja: „Sohasem leszel szabad, te kis féreg! Elszúrtad, tehetetlen
vagy, sohasem viszed semmire, úgyhogy takarodj vissza dolgozni és
örülj, hogy esténként még nézheted a tévédet!”
Ismeri ezt a hangot? Hallotta már?
A világ hazudik!
A világ azt mondja, amit Önnek hallania kell ahhoz, hogy megmaradjon az „önkéntes” rabszolgájának!
A világ azt mondja, amit Önnek hallania kell ahhoz, hogy ne tegyen fel kérdéseket,
hogy naiv reménnyel, vagy csendes elkeseredéssel, de szaladjon
tovább a mókuskerékben.
A legtöbben a saját magunk által választott, de legalábbis csendes
beletörődéssel elfogadott rendszer foglyai vagyunk. Semmivel sem szabadabbak,
mint az őseink, akik arccal a sárban éltek, és csizma taposott
a nyakukon. A mi nyakunkon nem tapos csizma, nincs is rá
szükség. Mi önként hajtjuk a nyakunkat az igába, sőt…
Mi vagyunk azok, akik a szabadság vak reményében nemcsak életben tartjuk,
de védelmezzük is azt a rendszert, amely csillogó ígéretekkel, felszínes szórakoztatással
és demagóg felkiáltásokkal semmi egyebet nem tesz, mint rabszolgasorba
hajt minket.
Hát nem vette észre?
Az átlag ember ma évi 14 héttel dolgozik többet, mint 40 évvel ezelőtt!
14 hét az rengeteg idő! 14 hét, az heti 10.7 óra többletmunkát jelent. Ez napi
2 óra plusz! Ha rendesen 5-ig dolgozna, most 7-ig dolgozik… És ez „csak” az
átlag.
Mi történik a világunkkal? Mi történik az életünkkel?
A világ és az emberi élet GYÖKERESEN megváltozott!
Az emberek ma sokkal elfoglaltabbak, mint eddig valaha a történelem
során. Minden felgyorsult, bonyolultabb és átláthatatlanabb lett.
Az élet egyre inkább egy ádáz versenyhez kezd hasonlítani.
A ma embere állandóan elfoglalt, mindig dolga van, és amikor megáll,
akkor is elintézetlen feladatok tömege szorítja a pihenését. Igyekszik lépést
tartani a világ ütemével, de ez egyre nehezebb.
A remélt eredmények, de sokszor csak egyszerűen a kényszer miatt, őrült
mértékű elfoglaltságba hajszoljuk magunkat. A céljainkért, vagy csak egyszerű
kényszerből, feláldozzuk az időnket, és sokszor a családunkat, az egészségünket
is!
Tapossuk a vizet, és habár a felszínen maradunk, nem jutunk sehova.
Egyre több feladat, egyre reménytelenebbül terheli a vállunkat, és bár mindent
megteszünk, a tennivalók sora mintha sohasem szűnne, sőt, megállíthatatlanul
gyarapodni látszik.
Mindeközben nem „csak” a családunk, az egészségünk és a kedvteléseink a
tét. Ha nem találunk kiutat az ördögi körből, nem csak ezek esnek áldozatul,
hanem a sikerünk, a pénzünk, és azok a tervek és álmok is, amikért egyáltalán
belekezdtünk. A teljes meghiúsulás a tét!
Az átlag ember napi 12 órát dolgozik, sokszor minden reális remény nélkül
arra, hogy belátható időn belül kiszabaduljon ebből a mókuskerékből. Azért
kezdünk bele egy vállalkozásba, hogy jobb életet élhessünk, s mindeközben a
vállalkozás sokszor felemészti magát az életünket.
Alig marad időnk azokra, akiket a leginkább szeretünk, a gyerekeink nélkülünk
nőnek fel, gyorsabban, mint hittük, a párunk csak hébe-hóba lát minket, és akkor
is csak egy gondterhelt embert talál. Nem emlékszünk már rá, hogy mikor
ültünk le utoljára kényelmesen és lustán elolvasni egy jó könyvet, a hobbink
már csak emlék… Az élet elmegy mellettünk!
Mi ezt nem akarjuk! Nem akarjuk sem Önnek, sem magunknak!
Hányszor szedte már össze magát azzal a reménnyel, hogy csak
most kell egy kicsivel többet dolgozni, és azután majd több ideje
lesz élni? Hányszor vágott már bele egy újabb embertelen vesszőfutásba csak
azért, hogy utána egy kurta kéthetes nyaralást követően ugyanazt az őrületet
kelljen folytatnia?
Mit gondol? Tényleg elegendő még jobban belehúzni, s változatlanul
ugyanazt, csak TÖBBET csinálni ahhoz, hogy az élete megváltozzon?
Tényleg hisz ebben?
Én nem hiszek. Én abban hiszek, hogy ha ugyanazt teszi, annak
ugyanaz lesz a következménye is. Abban hiszek, hogy azok a döntések
juttatták Önt oda, ahol most van, amiket 3-5, vagy akár fél évvel ezelőtt hozott
meg. Abban hiszek, hogy ha nem változtatunk, akkor maguktól a
dolgok csak rosszabbra fordulnak. Abban hiszek, hogy ha makacs
következetességgel – és egy bizonyos vaksággal – megismételjük
a hibáinkat, akkor rendkívül NAIVNAK kell lennünk ahhoz, hogy
jobb eredményeket várjunk.
A legtöbb ember egyfajta felszínes éberséggel csak a felszínét vakargatja
annak a problémának, ami miatt nem tud kilépni az ördögi körből! A legtöbben
abban a hitben, hogy mindent megtettek azért, hogy naprakészek legyenek,
teljes következetességgel újra meg újra megismétlik a hibáikat!
Mi nem akarunk tovább részesei lenni ennek a rendszernek!
Mi kiszállunk! Kiszállunk az őrületből, a mókuskerékből, a csapdából, amely
hiú remény után csalódást és újabb hiú reményt ébreszt, hogy csak fussunk,
fussunk tovább anélkül, hogy komolyan elgondolkoznánk, így vajon valaha
célba érhetünk-e.
A legtöbben nem a megfelelő dolgot csinálják, rendíthetetlen kitartással
és makacssággal, szinte a vérüket adva.
Ebből elég!
A sok munka, az állandó elfoglaltság, a nagy eltökéltség a mai világban
NEM garantál semmilyen eredményt!
Taposni a vizet, bármilyen erőfeszítéssel tesszük is, nem juttat minket célhoz,
hacsak ez a cél nem a puszta ideig-óráig való túlélés. Az erőfeszítés nem
egyenlő a hatékonysággal, és egyáltalán nem egyenlő a naprakész tudatossággal!
A víz taposása helyett úsznunk kell, mégpedig egyre jobban, egyre ügyesebben!
Úszva könnyebb, és még haladunk is… Sőt! Úszva felkapaszkodhatunk az alattunk
újra meg újra elhömpölygő hullámok egyikére is, és ezt meglovagolva
gyorsabban és messzebbre juthatunk, mint azt amúgy valaha is lehetségesnek
hittük volna!
Nem elégedhetünk meg azzal, hogy csak egyszerűen keményebben próbálkozunk,
hogy egyre többet hajtunk, hogy szüntelenül csak tapossuk a vizet.
Mi kiszállunk.
És Ön?
Képes még hinni egy élhető életben? Én igen, de… Ehhez váltani kell!
Tudja a kiutat ebből az őrületből?
A egész világunk van átalakulóban! Szép lassan, csendben MINDEN megváltozik,
és valójában már meg is változott.
Az élethez, a munkához, a célokhoz való alapvető hozzáállásának kell megváltoznia
ahhoz, hogy kiutat találjon!
A mai világ a legtöbbünknek azon a módon, ahogyan eddig próbáltuk, NEM engedélyezi a sikert!
Egy jó része annak, amit az eredményes életről, a
lehetőségeinkről igaznak tartottunk, mára már nem igaz!
Újra kell tanulnunk sok mindent.
Képesnek kell lennünk felismerni azokat a lehetőségeket, amiket meg lehet
lovagolni, és amelyeken hajózva hihetetlen sikereket érhetünk el, de amelyeket
elkerülve csak a saját reménytelen kapálózásunk marad!
Mint egy hatalmas hullám, amit néhányan meglovagolnak, de amely a többség
alatt egyszerűen továbbgördülve sorsára hagyja a vízben taposó tömegeket.
Sőt, néhányakat, akik rossz helyen vannak rossz időben, maga alá is temet.
Önnek mi a terve? Hogyan fogja levetni a láncokat? Hogyan fogja megtalálni a
megfelelő hullámot? Hogyan fog fellendülni rá?
Biztos, hogy egyedül akar szembenézni ezzel a jövővel?
